Asszem elindul ez is ... :)

2009.09.12. 21:19

A blogot azért hoztam létre, mivel a barátokkal lassan sokan, sokfelé kavarodunk, így próbálom összegezni a miskolci helyzetet, a nem Miskolcon lévőknek (igen Lilla, te vagy az egyik fő, hátha eszedbejut majd néha beleolvasni, ha már főiskolás úrilány lettél.. :D) . Meg amúgy is megpróbálom lejegyezni az alkalmazott fotós szakon alakuló fejlődésem (ha lesz ilyen..:D ), és a lovammal és a tanyával kapcsolatos újdonságokat.

Lesz itt minden, majd mindenki eldönti mi érdekli éppen. :)

Ma reggel korán keltem, reggel 9re ki kellett érnem a tanyára, Attilával megbeszéltem, hogy elmegyünk terepre. Hetek óta nem voltam kinn a lóval, már nagyon hiányzott.
Érdekes, hogy régebben szerettem gyorsan haladni egy tereplovagláson, de amióta Attilával és lovával Gusztival járok ki, rájöttem hogy sokkal érdekesebb és pihentetőbb lazán egy lassabb terep. Megfigyelhetem az erdőt, a helyszíneket, ma pl. őzet is láttam elszökkenni, az egyetlen hiba volt benne, hogy Csillag is "szökkent vele. :D  Na de sebaj.
Szederkőhöz mentünk, kb fél 10kor indultunk, és 3ra értünk vissza a tanyára.
Hosszú út volt, elfáradtam én is, és a ló is, de szép helyeken jártunk. Sajnálom, hogy nincs nálam fényképezőgép, de a nagyot nem merem vinni, kis kompakt gépet meg még nem sikerült szereznem. Na de majd... mert megéri,sokat ugrik be, hogy ezt most le kéne kapni. Szép helyeken járunk, Attila ismerős a Bükkben, azthiszem magamtól eltévednék. :)
De mindenképp jó volt. Elfáradtam, de megérte...

Holnap jön hozzám lovagolni Alíz, hetek óta jár. Apró, vékony kislány, de rettenetesen szereti a lovakat, és hihetetlen bátor. :) Ha az ő szemszögéből nézem, Csillag hatalmas lehet, mégis pörög forog körülötte. Holnap ő jön reggel.

Ez a kép nemrég készült rólunk. :)

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.