Ma voltunk ismét egy terepen. Velünk jött egy leányzó is, akit nem ismertünk, sajnos nagyon megismerni sem sikerült, elég csendes volt, nem nagyon beszélgetett, de jóléreztük magunkat.

Csalódás volt viszont a mai terep, mert lépten nyomon űztek minket utakról, földekről szinte mindenhonnan. Egyedül az erdő adott nyugvást. Mára már minden magánterületté vált, legalábbis annak nevezik vagy azzá nevezik ki. Még a murvás úton járva is leordítottak minket, hogy ezt az utat ők csináltatták, mit képzelünk hogy rálépünk lóval? Elkeserítő, szinte már seholsem járhatunk, pedig tényleg vigyázunk a földeken található bevetett részekre és mindenre ami úgymond károsodhat. A földek közötti csapásokon és határokon járunk, még ha totál gazos is, mégis elüldöznek visszafordítanak onnan is. Én ma nagyon elkeseredtem, nekem ez ad megnyugvást és kikapcsolódást, ha bármi bajom van, hiszen akkor csendben bandukolhat(na) az ember. Nem tudom mi lenne a megoldás. Nem kompromisszumkészek az emberek, ma már teljesen elfelejtették milyen az az érték amit egy lovas adhat. Sajnálom ezt....

Szar... valahogy nem érzem boldognak most magam, és még ezt is elveszik lassan tőlem....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.